rose earth lovasközpont
Edzéstervek
Edzéstervek : Pretty Dotted

Pretty Dotted

  2010.06.16. 12:07

díjlovaglás


PRETTY DOTTED
díjlovas edzésterv
2004 / appaloosa / pötyös / kanca
Nagyon szép, hibátlan testfelépítésű
kanca. Appaloosa fajtája ellenére nem
westernben hanem díjlovaglásban
versenyzik. Nagyon jólelkű kanca, könnyen
kezelhető ló. Értelmes és tanulékony. Nem
lehet egyedül hagyni, igazi társasági ló.
Tovább a boxába >>

ELŐKÉSZÜLETEK
Belépek az istállóba, Pretty már izgatottan prüszköl. A boxa elé lépek, s egy almával üdvözlöm. Fejére csúsztatom a kötöféket, majd az állásba vezetem, ahol már előkészítettem a dolgaimat. Először is fém vakaróval lazítom fel a szennyeződéseket, majd a fellazított port, és koszt puha szőrkefével távolítom el. Sörényét csomó mentesre fésülöm, patáit, patakaparóval kikapatom. A nyerget felteszem a hátára, a hevedert lazára húzom, majd a kantár is lovam fejére kerül.

BEMELEGÍTÉS
Amint a pályára érünk a hevedert meghúzom, és rácsatolom a futószárat. Hosszan kiengedem, kb. 5-5 percig léptetem mindkét kézre. Ügetésre ösztökélem. Szóra nem igazán sikerült elindítani, ezért az ostorral kicsit meghajtom. Amint felvettem a földről az ostort egyből megindult. Eleinte kicsit sietett, de hamar visszavett a tempóból. Kb. 5-10 percig ügetett mindkét kézre. Végül Jöhet a vágta. Szóra is szépen beugrott. Néhány bakolási mutatványt végrehajtott az elején. Mindkét kézre öt percet vágtáztatom. Felveszem ügetésbe, majd lépésbe, és felszállok a hátára. 2-3 körön keresztül lépek vele, majd 7-8 körön keresztül ügetek. Nem vágtázok vele sokat, mivel ez még csak a bemelegítés, ezért csak 2 kört megyünk vágtában.

EDZÉS
Könnyebb feladatokkal kezdjük (kiskör, nagykör, kígyóvonal, nyolcas, átlóváltás, féllovarda). Majd áttérünk a nehezebb feladatokra. Minden lépést töbször gyakorolunk, tökéletesítünk, minden hibátlanul megoldott elemnél megdícsérem lovamat.

     Végrehajtott díjlovas elemek:      

  • Nyújott lépés
  • Nyújtott ügetés
  • Nyújtott vágta
  • Hajlítás
  • Vágta helyből
  • Ügetés helyből
  • Oldalzás
  • Tolatás
  • Ugrásváltás (egyszer)
  • Ugrásváltás (folyamatos)
  • Vállat be/ki
  • Piaffe
  • Passage
  • Piruett
  • Elengedettség
  • Spanyol lépés

LEVEZETÉS
Levezetésként 3-3 percet vágtázok vele mindkét kézre, majd 5-5 percet ügetek, végül pedig szintén 5-5 percet lépek vele. Megdícsérem, az állásba vezetem, ahol leszerszámozom, és izzadt testét lemosom. Takarót teszek, és leviszem a karámba, a többi lóhoz. Két óra múlva felhozom, és beviszem a boxába, ahol várja a friss széna, és a friss alom. Végül pedig egy puszival, és egy almával köszönök el tőle.

(C) Menta

 
NAVIGATION



Üdvözöllek a Rose Earth lovasközpontban! Oldalunk magánistállóként és kennelként üzemel. Kizárólag a saját (esetleg barátaim) lovaimnak és kutyáimnak tartására szolgál az oldal. Tarthatod itt a kutyáidat/lovaidat de mindent magadnak kell megcsinálni (adatlapok, versenyeredmények beírása..stb) Versenyek ritkán vannak, tenyésztésre van lehetőség (személyes megbeszélés útján)

 
CHAT-BOX

 
 
ELITE

Korlátlan, jelentkezni a chatben :)

http://horsechampion.gp
http://wolfghost.try
http://ponyisland.gp
http://pacikponik.gp
http://csillusssh.gp
http://lonevelok.gp
http://thoroughbred.gp
http://sokok.gp
http://royal-kennel.gp
http://silverboots.gp
http://crystal-lp.gp

 
LOG-IN
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
RIDERS
Indulás: 2010-04-04
 

 

 


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE